Gútai önkormányzat November 14 – napló

Hétfő, 14.11.2016, 13:00, Városháza…kint 1°C van.
Megjött a tél, újra ülésezik a képvislő testület. A mai ülésre többen később érkeznek, 10en vagyunk jelen, egyenlőre.

Az első témakör az iskolaügyi anyagok, as usual. Gőgh Gita az iskolaügyi osztály vezetője terjeszti be az anyagokat a testületnek. Az első részében a normatívák változásáról van szó. A tanárok éves fizetés emelkedése (törvényből kifolyólag) miatt változtatunk minden évben a költségvetésen.
Az anyag második része az iskolák és iskoali intézmények költségvetése. Nos ebben egyetlen probléma: Körülbelül 32.300€ hiány van a J.A.Komensky alapiskola költségvetésében. A tanácson múlt héten abban maradtunk, hogy az alapiskolák módosítását majd a decemberi ülésen tárgyaljuk, mert akkor is van még egy testület. Addig pedig pontos számot is kapunk, mert valószínű ez kevesebb lesz. Árgyusi Imre: Áttanulmányoztam az anyagot, ahol a Ján Ámos Komensky alapiskola deklarálta is ezt a hiányt. Kérdem én mennyivel lesz jobb az állapot ha December 5-én fogjuk eldönteni mikor fogjuk ezt kifedni. Valóban hiányzik egy elemzés ami kimutatná hol történt hiba. Az alpolgármester választ is ad a kérdésre: Az anyagból ez nem derült ki, illetve pontos számot nem tudtunk, a beterjesztett változás is a normatív változásokat tükrözi csak. 
Madarász Robi az iskolaügyi bizottság elnöke tárja elénk a bizottsága állásfoglalását. Mely szerint ma jóvá kell hagyni legalább a két magyar alapiskola költségvetését, hogy az év végig tervezett fejlesztések el legyenek végezve. Továbbá ha nem hagyjuk jóvá akkor közel tízezer euró magasságban többlet kifizetés lesz, amit nehézkes refundálni a városhoz. A Komensky iskola költségvetési hiányát pedig a város célirányos dotációval kell hogy kifedje majd. Nos, ezek észérvek ez igaz. A normatív támogatás így változna most:
Az alapiskolák normatíva szerinti költségvetési változása Q4/2016Ebben a táblázatban még nem szerepel az említett hiány. Csak azt nem értem, hogy ha ez alapján csökken az idei költségvegtésük, ugyanakkor 32k hiány van a JAK esetében akkor miről fog dönteni most a testület?
Javasoltuk, hogy egy rövid szünet erejéig zárt ülsét folytassunk, mert meg kell tudnunk a részleteket az igazgatónőtől  és a farkcióknak is egyeztetniük kell mielőtt bármit is döntenénk ma. Kivonultak a vendégek és az intézmény igazgatók, bent maradt a testület, városvezetés és Sladká Éva igazgatónő. Pár konkrét kérdésre nem túl konkrét választ kaptam. A formai és legiszlatív dolgokon túl arra jutottunk, hogy nem tudja az iskola hol van az a pénz ami a hiányt képezi. Valószínű túlmerítések történtek olyan esetekben ahol már az nem lett volna indokolt. Ugyanakkor a normatív állami támogatás csökkent, miközben a diáklétszám növekedett (wtf?). Aztán a fűtésért az államtól 31k jön míg a fűtési kiadás több mint 40k évente, amit persze az iskola havonta fizet és jövő év első negyedévének végéhez lesz csak az elszámolásból refundálva a Kolbyt-tól. Na itt lesz a hiányzó összeg egy része, ami ma már volt “kevesebb mint 10k eur” is meg “több mint 30k eur” is. December 5-én tudunk pontos számokat, a következő testület ülésén. Egyenlőre a normatíva változása alapján a csökkentett költségvetést hagytuk jóvá (fenti táblázat). Majd két hét múlva célirányosan hozzáteszünk a J.A.Komensky költségvetéséhez azt ami hiányzik. Egy mai párbeszéd részletét idézve: Mert mi van akkor ha nemlesz miből? Na olyan nincs! Hát akkor van.. Erről egy cseh “dal” jut eszembe: hozsí.
A szavazás után a polgármester még elmondja, hogy Januárban szeretne összehívni egy külön tárgyalást ahol az iskolákról és az iskolarendszerről lesz szó. Mert nem látom garantáltnak, hogy az idén történt incidens (első osztályok) nem fog megismétlődni. Németh Iveta: Most ez váratlanul ért minket, mint Moszkvát a hó, hogy fogadjuk is ezt el rögtön. Mégiscsak kell foglalkozni az iskolákkal, tehát egy kicsit furcsállom, hogy ez tőled jön. Bizony igaza van. Már Júniusban, mikor arról vitáztunk melyik iskolában mennyi első osztály nyíljon, számunkra világos volt hogy válságos a jelen helyezete az alapiskoláinknak. Épp ezért interpellációban kértük is, hogy kapjunk mán egy koncepciót a lehetséges változásokra, ahol szóban elmondtuk mi is az elképzelésünk a “szuperiskoláról“.
Júniusban beküldött képviselői interpellációm a DSK rendszerben

Nem igazán vett senki komolyan akkor. Most pedig “oldani kell a helyzetet”, mert most már helyzet van…

Következnek az Általános érvényű rendeleteink, a helyi adók jóváhagyása. Minden évben a testület hagyja jóvá ezeket az adókat, melynek az érvényessége 1 év. Idén újra eljött az idő, aktualizálni kell: ingatlanadó, kutya adó, nyerő és játék automatákra kivetett adók, az elszállásolás (hotel, panzió) adó, közterület bérlet (nem adó, de ide tartozik) és a hulladék adó. Igen, van pár helyi jellegű adónk. Viszont ez mind a város saját költségvetését növeli, melyből mi gazdálkodunk. Nyolc esetben a testület nam javasol módosítást, egy esetben szükségszerű a változás: hulladék elszállításáról szóló rendelkezés. A rövid inidoklás az anyagból:
Összegzés a hulladékgazdálkodás kiadásairólKoczkás Bea alpolgármester terjeszti be a változtatást a testület ülésén (fenti kép). Igen ez mind igaz, a számok nem hazudnak. Ugyanakkor már tavaly is szóba került, hogy kell változás. Ki is fejtettük nézetünket mely szerint:
 >> Ha emelni kell a helyi illetéket, akkor a teljes reform is szükséges, asap.
 >> Tömbházak esetén: le kell zárni a lerakatokat és kijelölt bejáratok kapnak hozzáférést csak. Ezzel egyidőben a szeparáció fejlesztése (köv.pont).
 >> Szeparáció fejlesztése – pl. vonalkódos rendszerrel, színes műanyag zacskókkal mérhető minden lakos számára a szeparált hulladék mennyisége.
 >> Motivációs rendszer: a hulladékgazdálkodás célja nem lehet a nyereség termelés, a legfontosabb az ökológiai következmény. Kell gondolnunk környezetünkre, mit hagyunk a további generációkra. Szemlélet váltás szükséges, ha máshogy nem megy az anyagiak jó motivációt adhatnak manapság. Vagyis emeljünk adót, de annak aki X mennyiség fölött szeparál csak bizonyos %-ban. 
 >> Kedvezményrendszer kialakítása: iskolás kor alatti gyermekek számára %-os kedvezmény, szeparáció mennyiségéhez mérten %-os kedvezmény a következő évre, etc.
 >> Hulladék leadásának mérése: ha nem “kukára fizetünk” hanem súlyra mindenki meggondolja mit tesz majd a kevert hulladékba.
 >> Hulladék lerakat díja: elemzzük hol mennyibe kerül. Foglalkozzunk az STKO-N14-ben levő részünkkel, ha szükséges váltsunk, versenyeztessük meg ezt is. 

Mindemelett a 2017-es hulladékadó 10%-os emelése az első lépés az felé, hogy ezek a reformok bevezetésre kerüljenek. Ehhez kértük mi is (több ízben és formában), hogy jövő év első negyedévének végéig tárgyaljunk egy komplex hulladékgazdálkodással foglalkozó anyagról, mely 2018-ban kerül bevezetésre.

A következő pont ahol érdemi változások történnek a Nyugdíjas panzió szolgáltatásai. Murányi György igazgató terjeszti be a határozat tartalmát. Az indoklásában elmondja, hogy az utolsó árakat érintő változás 2009-ben volt a panzió működésében. Azóta emelkedtek a kiadások (bérek, konyhai élelmiszer árak, rezsi etc.) ezért elengedhetetlen az emelés náluk is. Összességében mintegy 9%-os emelést jelent ez:
Az új árak a nyugdíjas panzióban 2017-től

A következő programpontunk a GútaTV Kft. “tervei” a jövő évre. Mert ezt ismét porondra kell tenni… Itt érdemes megemlíteni, hogy mostantól az önkormányzat adása is kétnyelvűen fog lemenni (szinkrontolmáccsal) és a SOZA/LITA díjazása is emelkedett. Ezért a Kft. költségvetését, illetve a városnak nyújtott szolgáltatásának az ára 240€-al növekszik. Forgács Attila igazgató terjeszti be az anyagot:
Ati a porondon ismét
Az idén leadott vállalkozási terv alapján jóváhagyott befektetések második részét “utaljuk” ki a TVnek az év végén (2.555eur). BTW, ezt is olyan feltételhez kötötte a mélyen tisztelt testület, hogy ha láthatóak lesznek a változások, akkor. Hát változások lettek, el is lett indítva jópár dolog, amit be kell fejezni. 
A TV üzleti tervéből a fejlesztések terveNémeth Iveta
elmondja, hogy a vállalkozói bizottságon is tárgyalták és igaz régen kevesebb pénzből gazdálkodott a TV, bár nem is volt ilyen színvonalas az adás, ezért támogatják a változást. Hájas Tomi kérdez pár dolgot a működéssel kapcsolatban, majd Kögler Zoli is pénzügyi kérdéseire kap választ. Ezek után a testület jóváhagyja a városi TV működését. Akinek nincs kábeltévéje az is meg tudja keresni a Gúta TV Youtube csatornáján az adásokat.

A következő pontunk a “Rövidtávú fejlesztési terv kiértékelése 2016“. A polgármester számol be a teljesítésről: ahogy a pénzünk ls idpnk engedi, maximális mennyiségű munkát fogunk elvégezni. A képekből többet megtudunk:

A testület tudomásul veszi a beterjesztett anyagot. Még a szavazás alatt Lengyel Pista rákérdez a fedezetre, konkrétan az Exal telekvételére, mivel még nincs meg a szerződes sem a pénz. A polgármester válaszol: tárgyalok velük, ragaszkodnak hozzá, de halasztást kérnek. Meglátjuk!

A következő pontban Árgyusi Imre számol be az árvízvédelmi munkálatokról. Bővebben az elvégzett és elvégzendő munkákra hívja fel a figyelmet. Többek közt a Diófa utca Komárom felé vezető szakaszának kitakarítása vagy a Keleti utca,Bányász utca vízelvezetésének a megoldása is még folyamatban van. Az év végéig még szeretnék megcsinálni: Pozsonyi utca végét, Liget utcai vízgyűjtőbe vezetést, a Bernolák utcai vízelvezetés megoldása. Mint az árvízvédelmi bizottság elnöke, megköszöni a bizottság munkáját is. A testülettől kéri a jövő évi terv jóváhagyását. Képekben a munkájuk:

A következő pont egy beszámoló az idei karácsonyi vásárról. Finta Zoli hivatalvezető: Idén összekötjük a Mikulás váró ünnepséggel a karácsonyi vásárt, így December 9-10-11 lesz az időpont. A hivatal előtti téren lesz megrendezve, fa bódékból fognak árusítani a jelentkezők és további kulturális programokkal színesíti a város a rendezvényt. Remek, ez jó terv! A polgármester még elmondja, hogy idén is lesz tüzijáték szilveszterkor. Talán egy rövid utcabál sem ártana 1-2 árussal meg zenével a kultúrház vagy a városháza előtt…na majd jövőre!

Az ülés vége felé még szóba kerül a Lidl telekeladása. A hivatalvezető beszámolója alapján a Lidl vezetése nem érdeklődik, nem jönnek tárgyalni, próbálttunk velük kapcsolatba kerülni és ígéretet kaptunk hogy a most kiírt versenytárgyalásra bejelentkeznek. Ezt nem tették meg. Nem zárkózik el a város az eladástól, de korrektabb hozzáállást várnánk a másik féltől is. Hát, ez akkor ennyi azt hiszem. A polgármester még hozzáteszi: nem fogom ezt vizsgálni hogy miért, egy szónak is száz a vége: nekik ez is sok amit kértünk érte (1mil.eur). Majd jön a tavasz és meglátjuk tesznek-e lépéseket. Tehát a kiírt közbeszerzésre nem érkezett érdeklődő.

Következnek az interpellációk, persze csak a “kamerának szánt darabok“. Mi használjuk az egyszerűbb és hatékonyabb DSK verziót… Ennyi volt a móka mára!

Forró Tibor
FFKF Elnöke

P.S.: Magyarországon kreatív kampány indult a szelektív hulladékgyűjtésre 🙂

Vissza