40.Önkormányzat – “The wind of changes”

Megkezdődött az idei szezon, szó szerint is, eddigi legizzasztób ülése. Kint 32 fok meleg, bent két “új” képvislő vár az eskütételre.

Sajnos Lacibácsitól fájdalmas búcsút vettünk, nyugodjon békében! Sok hasznos tanáccsal látott el az elmúlt pár évben, örülök hogy “barátomnak” hívhattam.  A második “széket” Murányi Gyuri hagyta el, aki a nyugdíjasotthon igazgatója lett. Grat!

Megtörtént az eskütétel. Szépe Hilda és Őszi Sándor átvették a képviselői kinevezésről szóló dekrétumot. Mostantól (novemberig) a politikailag független képviselők vannak többségben a testületben. Az arány 11 (NEKA) -8 (MKP) . Ez már lehet alkupozíció többünk számára…

Képveslői esütétel

Képveslői eskütétel (Horváth Árpád  >> Őszi Sándor és Szépe Hilda)

Az első érdekes témakör, az eskütétel után, a városi tanács új tagjáról szóló javaslat. Az MKP frakció javasolta Gőgh Misit a tanácsba, Angyal Béla a frakciójuk nevében időt kért. Összegyűltünk minden, mi függetlenek, megbeszéltük hogy az összetételi arány megtartása érdekében Szépe Hildát támogatjuk. A szünet után Misi közölte, hogy ezt az elvet követve visszalép a jelöléstől. Hildát a testület 9-0-8 arányban kineveztük tanácstagnak. Ferencz Lacibá még nem érkezett meg és Roli sincs itt (még), ezért csak 17-en szavaztunk.

A programpontjaink jóváhagyása előtt módosítottunk az összetételén. Lengyel Pista ragaszkodott hozzá hogy az iskolaügyben tervezett strukturális változások maradjanak a programon. Madarász Robi hangsúlyozta, hogy a hatályba lépő törvény csak janurában lesz jogerős leghamarabb és akkor tudunk jól dönteni ha megvárjuk mit hoz. A vonal alatt másról is szó van természetesen… Ami írva vagyon pedig:

Návrh štrukturálnych zmien v školstve

A következő pontban a testület tudomásul veszi az igazgatók választásának az eredményét néhány intézményünkben:

  • ÚjsuliCsütörtöki Erzsike maradt az igazgatónő. Bár úgy hallottam volt egy kis haló a jelöltek közt, mivel Finta Zoli is indult…
  • Szlováksuli – Két jelölt közül Sladká Éva maradt az igazgatónő.
  • Brünni oviTóth Silvia maradt az igazgatónő.

Gratulálok nekik, és sok erőt kívánok a következő 5 éves munkájukhoz!

Az intézmények zárszámadásait vesszük tudomásul. Az elsőnél, ZPS a DS (nyugdíjasothon), épp Mechura Silvi jön beszámolni mikor Angyal Béla megjegyzi , hogy az új igazgatónak kéne már ezt elvégezni. Mivel maximális pontszámmal nyerte meg a pályázatot és a koncepciójában is ír az intézmény pénzügyeiről ezt megtehetné. Ezért, ha már ilyen szupermen igazgatót választottunk akkor kérném dolgozzon… LOL 😀

Ma került asztalra újra a negyedi hulladktározó ügye is. Ebben a témában tudjuk, hogy veszteséggel üzemel évek óta. Azt is tudjuk, hogy itt a legdrágább a lerakat. De azt is, hogy Gútáé a legnagyobb rész belőle:

STKO-N14

Erről beszéltem az imént:

STKO-N14 eredményekTanult barátommal épp tegnap elemeztük ezt vállalkozói szemmel. Leegyszerűsítve így fogalmaztuk meg: a szemétdíjból a városnak visszamenőleg tíz éves időszakban felgyülemlett több mint 200.000€ hiánya, a szemetetünket még mindig ide hordjuk, ahol a legdrágább, részvényesként nem kapunk nyereséget mert veszteséges a cég, a közeljövőben a könyvelési veszteség kifedésében is osztozunk fog kelleni. A következtetéseit mindenki vonja le ebből. Szívesen elolvasom itt a kommentek közt 😉

A következő pontban Mészáros Imre mondja el, hogy most kell foglalkoznunk a városfejleszési tervünkkel. Mégpedig a testület jóváhagyta, hogy nyilvánosan bárki véleményezze és módosítási kérelmet nyújtson be, bármilyen területen. Ezt remélem valahol mi is majd ki fogjuk hozni a portáljainkon. Ez egy hosszútávú tervezet, ami megszabja tíz évre mit lehet és mit nem lehet építeni az egyes zónákban.

Városfejlesztési terv Gúta

A Déli zóna telekeladásának feltételeit tárgyaljuk éppen. A feltételeket enyhítettük. Imre elárulja, hogy ezen a szakaszon a közművesítés a központi rendszer adatai szerint: 900.000€ lenne. Amennyiben minden telket eladunk (20€/m2) az adott szakaszon (cca.500m)

Bh1 - Déli zóna
Bh1 – Déli zóna

ezt a kiadást talán fedni tudjuk. Hehe, ha midnen telket eladunk, jóvan… Ehhez még interpellálok, most nem húzom az időt. A ma jóváhagyott feltételek pedig: Zóna Juh podmienky.

Az idei vásár is porondon van.  Nagy változás nem lesz, az újrégi szórakozási lehetőségek: árusok, még árusok, drága vásári kaja, borutca, vianova játszóház, még árusok, kézilabda torna, streetball torna, oldtájmer autók és a koncertek. Az idei fő előadók pedig: Fenyő Miklós és Geszti Péter a gringó sztárral! A vásárra a helloGúta és készül egy felejthetetlen élménnyel azoknak akik bevállalósak…

A hátralevő időben: városi rendőrség jelentése, bérletek, lakás bérletek… Lemerültem, mármint a laptopom 😀

P.S.:  I LOVE SORTÁNC

 

Vissza

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.