SPORTTÁMOGATÁS 2017

Gúta város minden évben támogatja a helyi sportszervezeteket, sportrendezvényeket. Ez idén sincs másképp, a mai önkormányzati ülésen (március 13.) jóváhagyásra kerültek a támogatások  a 2017-es évre .

FullSizeRender 4

Párszor már beszámoltam arról, hogy milyen kiváló sportesemények, sportklubok vannak városunkban, most nézzük, hogy ezeket milyen mértékben támogatja a  város. Itt le szeretném szögezni, hogy véleményem szerint a városnak kötelessége támogatni a rendszeres sporttevékenységeket, hiszen fiataljainkba fektetett pénz hosszú távon megtérül.


IMG_7377
Mielőtt kitérnék a konkrét számokra, nézzük meg az egész hátterét. A város költségvetéséből sportra szánt pénzt egy általános érvényű rendelet szabályozza (az idei évre a 18/2016 rendelet vonatkozik, ugyanúgy mint kultúrtámogatásokra is). A rendelet pontosan leirja, hogy a város előző évi folyó bevételeinek a 1,5%-át lehet szétosztani sportra (kultúra 0,25 %), ami jelenleg 65 762 EUR-t tesz ki. Csak az összehasonlítás kedvéért, 2016-ban ez 60 480 EUR volt. Mindenképp ezt a rendszert tartom elfogadhatónak a támogatások magasságának a meghatározására, mivel szorosan összefügg azzal, hogy alakulnak a város folyó bevételei. Tehát nagyon egyszerű a képlet, ha pozitívan változik ez, akkor több pénz lesz sportra, ha csökken,  akkor értelem szerűen kevesebb.

A fent említett átalános érvényű rendelet pontosan leírja ki és milyen feltételek mellett jogosult pénzre a költségvetésből, leírja a pontos elszámolási kötelezettségeket. Erről a sport és kultúrbizottság közösen informálta a civil szervezeteket és klubokat egy nyilvános fórum keretein belül (január 24.).  A kérelmek beadásának határideje január 31. volt.

IMG_7378 2

Idén összesen 17 klub, szervezet adta be a kérelmét támogatásra a városi költségvetésből.  Voltak olyanok, akik idén pályáztak először, de a legtöbb kérelem olyan kluboktól érkezett, akik évek óta rendszeres sportokatatói és sportszervezési  tevékenységet folytatnak.

Javaslatot a pénzek elosztására a város önkormányzata mellett működő sportbizottság tesz minden évben.  Mint a bizottság elnöke kijelenthetem, számos szempontot veszünk figyelembe a pályázatok kiértékelésénél, mint pl.: szakmaiság, ifjúságnevelés, egyéni versenyzők eredényei, csapatok eredményei, tömegsport jelleg, klubtagság.

Idén a következő javaslat született, ami a mai önkormanyzaton elfogadásra is került (képviselőtestület egyöntetűen megszavazta). A képen látható táblazat tartalmazza a megpályázott, jóváhagyott és az előző évben odaítélt összeget is.

dotaciok

 

Nagyon örülök neki, hogy idén nagyjából 5000  EUR-al több pénz jutott a gútai sportra. Köszönhetően ennek új kezdeményezéseket is tudtunk támogatni, amellyel őszintén remélem szinesíteni tudjuk városunk sportéletét és rengeteg új gyerek, felnőtt ismerkedik meg a rendszeres sportolással.

Kárpáty Ernő
sportbizottság elnöke

PS: Hétvégén Dumaszínház, KISS ÁDÁM önálló estje a gútai kultúrházban. Jegyek még kaphatóak, bővebb info itt.

Vissza