Gútai önkormányzat: 2018 The new hope

Ma, Február 12-én ülésezik a gútai testület az idén először. 16-an vagyunk jelen a 17 választott képviselő közül a kezdéskor. A polgármester ismerteti a mai programot, három módosítás mellett jóváhagyja a testület.

Rögtön az ülés elején a Gútai malom – Mlyn Kolárovo képviselőjét, Varga Leventét köszöntjük. A malom a város legnagyobb vállalatai közé tartozik, naponta több mint 170 tonna gabona kerül feldolgozásra. A vállalatot a magyarországi Figyelő hetilap “Az év határontúli magyar vállalata“-ként értékelte. Ezért elismerő oklevelet vehetett át Levente a cég nevében a polgármestertől, valamint tolmácsolta a város és a testület köszönetét!

Varga Levente a Gútai malom Rt. ügyvezetője díjat vett át

Hihetetlen számokat hallhattunk a felvezető szövegben. Gratula a cégnek, keep up the good work! A vállalat bemutatkozó videója:

Kezdjük a testületet a program szerint. A hivatal beszámol a Szlovák utcában történt út, illetve vezeték hibáról. A vízművek meghirdették a közbeszerzést a hiba elhárítására. A környező lakosok ingatlanjainak jelen állapotát a sztatikusok most felmérik, majd a keletkezett károkat térítik.

Az első pontban a szabadidőközpont pincéjének bérletéről tárgyalunk, Gál Andrea kérvénye. Kézműves műhelyet és kávézót szeretne üzemeltetni: GANDRE – coffee & handmade név alatt. Rövid leírás a kérvényező terveiről:  Popis činnosti GANDRE. A testület támogatja.
A következő pontunkban a polgármester bejelenti, hogy a versenytárgyalás győztesét Mgr.Martin Lešš-t nevezi ki a szlovák tannyelvű iskola igazgatójának.

Majd megköszönjük Mgr.Eva Sladká igazgatónőnek a sok éves munkáját, a polgármester elköszön a testület nevében és egy csokor virágot ad át Évanéninek (Február végével lejár a munkaszerződése, nyugdíjba vonul).

Mivel beléptünk a 4 éves ciklusunk utolsó évébe az alpolgármester asszony ismerteti az idei tervezett ülések időpontjait:

A következő programpontunk a “tanárlakások” felujításával foglalkozik. Novemberben volt egy ülés ahol 3 érintett bizottság tárgyalt erről a kérdésről (Kultúra, Idegenforgalom és régiófejlesztés, Sport), akkor hoztunk egy határozatot, melyben kértük a hivatalt, hogy a felmerült kihasználási módokra hozzon a testületre egy költségvetéstervet, projektet a kivitelezésre. Ennek alapján tudnánk eldönteni, melyik alternatíva kivitelezhető. Ne kezdjük el a felujítást a nélkül, hogy tudjuk milyen lehetőségek vannak az ingatlan kihasználására. Volt már több javaslat, hogyan tudná a város / városi szervezet több féle tevékenységre is kihasználni az épületet, erre szerettünk volna egy elemzést kapni: mi mennyibe kerülne? Patinás épület a város központjában, az öregiskola mellett.
Ma kaptunk egy javaslatot: fel kell ujítani a lakásokat, ennyi. Épp ezért Kárpáty Ernő kollégám felszólalásában kérdezte: ..miért nem kaptunk több féle javaslatot és milyen munkálat mennyibe fog kerülni? A polgármester leereszkedő stílusban válaszolt: nem figyelt a képviselő úr, benne van az anyagban. Na ezen egy jót derültünk, majd “faktikusan” hozzá szóltam: Nem polgármester úr, nincs az anyagban költségvetés a kért munkálatokra. Az van itt, hogy 40 ezerbe fog kerülni, de nincs itt, hogy mi. Ha már a testületi anyagokról van szó, ennél a pontnál a digitális önkormányzatban ZIP fájlok vannak feltöltve. Értem, hogy egyszerűsíteni szerették volna a dolgot, de többen táblagépről dolgoznak most is, vagy okostelefonon, azokon pedig nem lehet megnyitni (egyébként több fotó volt betömörítve ezekbe a fájlokba). Lengyel Pista: Már négy éve foglalkozunk ezzel az ingatlannal nem egy éve, azóta csak beszélgetünk róla, de fogalmunk sincs, hogy mi mennyibe kerülne. Nem a kerékkötöi vagyunk az épület felujításának, de így ahogy Samu Pista mondta: nem rajtunk kell ezt az állapotot elverni mert jóval több éve megy tönkre az épület mint 4 év. Ennek tükrében, kértem a tetőt rakjuk rendbe asap, hogy ne ázzon tovább, majd utána eldöntjük mit is szeretnénk kezdeni vele, de kérnénk egy költségvetés tervezetet rá előbb. A testület többsége is e felé hajlik és ilyen formábanszavazza meg.

A soron következő elég tartalmas programpontunk a 2018-as rövidtávú fejlesztési terv: krátkodobý program 2018-1 doplnené. Ebben a tervezetben összegezzük az idei évre tervezett fejlesztéseket, felujításokat, pályázati önrészeket stb. Olyan “AngyalBélásan“: mire költenénk a pénzünket ha volna? De félre a tréfát! Az első témakör, melyről bővebben vitázunk: az egészségügyi kozpont felvonója. Németh Iveta most leadott egy módósító javaslatot ezt illetően, mely szerint a felvonót az épületen belül, két helyiség feláldozásával oldjuk meg. Mivel az elmúlt években behatóan és sokszor foglalkoztunk ezzel a témával (volt már 25k és 150k verzió is), azt kértük vizsgáljuk meg Iveta javaslatát mielőtt a felujításba kezdünk. Többek közt tudomásunk van (hivatal) egy valószínűen kiírásra kerülő pályázatról, amely az egészségügy központok fejlesztésére fog irányulni (most Áprilisban).
Vita közben kicsit előre szaladtunk, mivel szóba került az öregiskola fűtése, egyenlőre annyit elárulok: elkészült az első variánsa a város hőgazdálkodási koncepciónak (múlt héten), amit a bizottságom tárgyalt már több ízben (illetve az elkészítése részleteit). Ezt az anyagot még most a napokban szeretném az összes képviselővel megvitatni, a kidolgozó jelenlétében. Ki kell tűznünkl egy hosszútávú fejlesztési víziót a hőgazdálkodásunkkal kapcsolatban az összes intézményünket beleértve, majd kis lépésekre bontva hagyjuk jóvá a lépéseket. Bízom benne, hogy fogunk tudni olyan nagyszabású, modern és előre mutató ütemtervet jóváhagyni ami végeredményben akár a központi hőárat is csökkentheti a közeljövőben.
Egy módosítást kértem a tervezetbe: Az Erdő utcai óvodánkhoz vezető távhő vezetékünk felujításra szorul, kértem besorolni az idei javítások közé és kértem a Kolbyt Kft. igazgatóját, hogy a következő ülésünkre hozzon nekünk egy árajánlatot erre a javításra.

Egy rövid szünet után folytatjuk a testület ülését, mivel épp 17 óra most fogadjuk a programhoz csatlakozó témákban érkezett vendégeket.
Az első Jiří Vlk az INVEST-CORPORATION, s.r.o. ügyvezető igazgatója érkezett, hogy érdeklődjön a tervezett befektetés realizálhatóságáról a Déli Zónában.

Még 2016-ban hozta Vlk úr az első javaslatát ahol konkrét vizualizációt mutatott be és elmondta a területekért cserébe épít egy új sportcsarnokot valamint kiépíti a közműveket a déli zónában (ami a városé lesz). Erről van szó:

Az ügyvezető elmondja, hogy kapott egy szerződés javaslatot a várostól idén, ami szerinte nem szól semmiről. Azt is megemlíti, hogy ebben a tervezetben szerepel több olyan feltétel ami számára nem elfogadható, pl.:
Majd következnek képviselői kérdések. Páran kérdezünk az ügyvezető úrtól, és válaszokat is kapunk. Többek közt az is elhangzik, hogy az általa beadott szerződéshez a “város” részéről számos megjegyzés van, amit sem ő sem mi nem kaptunk még meg a mai napig. Érdekes volt hallani azt is, hogy mikor a déli zóna és a víztisztító került szóba Vlk úr úgy fogalmazott: június 3-án derítette ki, hogy nincs is leadva a városi víztisztító állomásra a pályázat. amikor elkezdett kérdezősködni, elkezdett mozogni ez a dolog is ..

(ide kerül a videó erről a pontról amint adásban lesz)

Röviden az én kérdéseim és a kapott válaszok:
 Q: A fenti 3as pont megoldható? A: Minden épülethez beterveztek saját szennyvíztározót. 
 Q: Az érdekeltsége még mindig aktuális (eltelt közel két év!)? A: Igen, még most az. 
 Q: A lakosok aggályai alapján kérdezem, a befektetése üzleti célú, illetve az építmények piaci áron kerülnek értékesítésre, bérbeadásra? A: Természetesen, aki ki tudja fizetni az árát számára megvásárolhatóak lesznek. 
Q: Mint az energiagazdálkodási bizottság elnöke továbbá érdekelne, hogy hajlandó volna e betervezni a lakóházak fűtésére egy városi kezelésű távhő fűtőházat? (folyamatban a hőgazdálkodási koncepciónk kidolgozása..) A: Eredetileg villamosárammal üzemelt talajfűtés van betervezve, de természetesen diszkutabilis. 

A mai ülésen az ügyvezető úr jelezte továbbá, hogy tárgyalt a Lidl üzletlánccal, mivel a Déli zónában van betervezve üzleti központ (az érvényes városfejlesztési tervünk szerint) és tudja milyen helyzet áll fent ezzel kapcsolatban most.. Na ez megint érdekes fordulat!
Németh Iveta kérdezte mi a városvezetés véleménye, ezt hiányolom az indoklásában az anyagunknak. Mert az a szerződés amit a város adott az invesztornak tényleg nem szól semmiről.

(ide kerül a videó erről a pontról amint adásban lesz)

Végül annyiban maradtunk, hogy belátható időn belül megkapunk minden anyagot és Március 14-én a képviselők, városvezetés és a város ügyvédje jelenlétében folytassuk a tárgyalást az invesztorral.

A következő vendégünk Bauer Ildikó a Duanmente-Podunajsko TDM ügyvezető igazgatója. Az idegenforgalomért (is) felelős bizottságomon a turisztika, a desztináció menedzsment már egy éve programon van. Mostanra sikerült tárgyalásokat folytatnom Ildikóval és a TDM elnökével Stubendek László komárom polgármesterével Gúta csatlakozásával kapcsolatban. Ezért a mai ülésre kértem a programra tűzését ennek a pontnak és meghívtam Ildikót a mai testületre.

Ez a szervezet 2015-ben alakult, megalpítói közt: Párkány, Komárom, Pat, Dunamocs, Muzsla, Karva, Izsa és még pár magánszektor beli, idegenforgalomban érdekelt vállalat, kistermelő. Most megnyílt a lehetőség más települések csatlakozására is, így megsürgettük kicsit a dolgot, Február 1-én az Idegenforgalmi bizottság határozatban kérte a polgármestert a csatlakozási kérelem benyújtására. Hogy biztosra menjünk a FFKF frakció nevében is kértem a Február 12-i önkormányzat ülésére programra tűzni az anyagot.
A tanács támogatta javaslatomat és ma a testület is programra tűzte, ezt köszönöm a kollégáknak ezúton is! Felvezettem az anyag tartalmát és a szándék mivoltát, majd az igazgató nő rövid bemutatása következett. Ez után rövid eszmecsere volt, nézzétek meg a GútaTV felvételein.

(ide kerül a videó erről a pontról amint adásban lesz)

A fő érv ami miatt fontosnak tartottam ma határozni erről az, hogy nincs mire várnunk. Másodsorban a Kárpát medence ízei expóra a TDM már a Gútai Georgina farm kézműves termékeit is vihetné a TDM! Hatalmas lehetőség számukra is ez, mivel a TDM termék kínálatába már bekerülne most a “Georgina legjava”. Ennek a feltétele a Georgina tagsága a TDM-ben, ami csak akkor mehet, ha Gúta városi is tagja. De legfőképp: mivel a város elég gyér idegenforgalmi desztinációt “birtokol” könnyebb ha egy profi szervezet egyeztet azokkal a csoportokkal, társulatokkal akik a gútai turizmust jelentik. Gondolok itt a Vizi malomra többek közt (tavaly 13.000-en voltak a malom múzeumban), vagy akár a Katonai múzeum “beindításában” is szerepet vállalhat a TDM.
A szakmai bizottságunk, szakmai javaslatát (nem utolsó sorban frakciónk kérését) “idő hiányára” hivatkozva a testület többsége módosítja: Március végén fogjuk újra tárgyalni :-/ A beadvány mellett szavazó 6 képviselőtársamnak köszönöm! Folytatjuk a tárgyalásokat..

Rövid szünet után folytatjuk az ülést, a soron következnek az idei kulturális és sport támogatások javaslatai, illetve jóváhagyásuk. A kulturális pályázatoknál egy kis zavar van, mivel a digitális anyagban más az elosztási javaslat mint a nyomtatott anyagban (amit ma kaptunk) és más a kultúr bizottság javaslata is. A kultúr bizottság javaslatát Samu Pista (bizottsági elnök) ma helyben még  módosítja is szóban (jópár tételből levesz és más pályázatokhoz csatolja). A pontos számokat majd közzétesszük, kis változások vannak a módosító javaslat alapján, de ez volt amit a digitális önkormányzatban kaptunk:

Forgács Attila (aki egyébként a kultúr bizottság tagja és meglepetten hallgatta az elnök úr javaslatát) egy módosító javaslattal élt, mely szerint: a Kulturális koncepció egy stratégiai dokumentum és nem az idei pályazati forrásokból kéne kifedni, ezért ha a folyó költségvetésünkbe soroljuk a megmardt összeggel ki lehet fedni a kulturális pályázatoknál a felmerült hiányt úgy hogy nemkell semelyik szervezettől most elvenni. Németh Iveta a Független frakció elnöke is kiállt e mellett a módosítás mellett. Mindezek ellenére a testület 9-0-7 arányban Samu Pista módosítása alapján hagyja jóvá az idei pályázati támogatásokat. Remélem a bizottság tagjai “sem” veszik zokon majd az elnök úr egyoldalú módosítását…

Következnek a sportra szánt támogatások. Kárpáty Ernő a bizottság elnöke terjeszti be a bizottsága javaslatát, miközben elmondja, hogy minden szervezet munkáját igyekezett a bizottság érdemben értékelni és a beadott pályázatokat igazságosan elbírálni. A bizottság javaslata vita nélkül egyhangúan támogatottságot nyer:

Gúta település első írásos emléke 750. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepség előkészületéről is tárgyalunk. Létrejött egy bizottság aki az idén Szeptember végére tervezett ünnépség részleteiről fog dönteni. Többek közt erre irányult több pályázati beadvány is a kulturális pályázatoknál. A helloGúta beadványa is szorosan ehhez kapcsolódik: Ziadost o dotaciu – helloGuta 2018 – Kultura.

Az ülés utolsó harmadában szóba kerül pár szintén érdekes téma, nem kevesebb vitával és felmerülő kérdéssel:

SedusGroup szerződése (LIDL), Podhájská utcabeli telkek meghirdetésének eltörlése (nem lett eltörölve, még), MiniABC parkolója (jóváhagyjuk a megépítést), Hédi üzletsor parkolója az újonnan tervezett butiksor előtt (jóváhagyja a testület) és még több más vagyonjogi beadvány. A LIDL részt érdemes megnézni a GútaTV műsorában.

Az ülés végén 22:05-kor rátérünk az interpellációkra. A sajátomat közben a digitális önkormányzatba is bejátszottam:

Ennyi volt a móka mára!

Forró Tibor
helloGúta és a FFKF elnöke

Vissza