Májusi önkormányzat – Gúta

Egy mozgalmas hét után megkezdjük a hetet egy önkrományzati üléssel. A gútai testület 32. ülése van ma. Az ülés programját itt találjátok:  32.Önkormányzat programja. Az első pontunk ma az előző testületen beadott, elmondott interpellációk kiértékelése. Volt jópár..

A mai “adag” első fejezetében az iskolaügyi anyagokat tárgyaljuk. Első pontként az iskolakonyhánkkal kapcsolatos büfé nyitvatartásokat az egyes iskolákban. Kompromisszum született az iskolatanácsok javaslata alapján, 11:30-ig lesznek nyitva a büfék az iskolákban.
A második pontban az óvodai beiratkozásokról számol be az iskolaügyi osztály, Takács Imre:
CaptureEzekből a számokból látszik, hogy mire az iskolaköteles kort elérik az új óvodás gyerkőcök, a gútai óvodákból 79 elsőbe illetve nulladikba iratkozó gyermek lesz.
A következő pontban az egyházi iskola kérvénye alapján javasolt megoldásról tárgyalunk. Az egyházi suli felujítása, fejlesztése alatt szükségük van a működéshez tantermekre, melyeket a várostól szándékoznak bérelni. A tanács javaslata szerint ilyen formában:
CaptureMeghallgattuk a hivatal, a polgármester és bizottságok álláspontját. Többen (frakciónk, polgármester, Lengyel Pista etc.) egyet értettünk abban, hogy segítenünk kell az egyházi iskolának, a diákoknak iskolában kell tantermet biztosítani!

A következő pontban a városi intézmények tavalyi zárszámadásait tárgyaljuk. A Rákóczi iskola költségvetése 478.000€, a Corvin iskola költségvetése 660.000€, a Komensky alapiskola költségvetése pedig 413.000€ volt a 2016-os évben (kiadási oldal alapján). A teljesítések mindhárom esetben rendben voltak. A testület jóváhagyja a beszámolókat.

A város tavalyi zárszámadását Orem Klára terjeszti a testület elé. Dióhélyban:
CaptureAz osztályvezető megjegyzi, hogy a város tartalékalapjához nem javasol “hozzányúlni” és figyeljünk a testület határozataira az idei évben. Legfőképp a pénzügyeket érintőekre, mert minden módosításunk befolyásolja a folyó költségvetést. Hát, ez nehéz lesz. De majd igyekezni fogunk…
Németh Iveta a költségvetéshez hozzáteszi “a véleményem még mindig az, hogy sokkal hatékonyabban is lehetne gazdálkodni“. Lengyel Pista a pénzügyi bizottság álláspontját tolmácsolja “a pénzügyi helyzete a városnak stabil és szerintem jó“. Mindenképpen dícséretes, hogy történtek behajtások és nem emelkedtek a kintlévőségek (mint az ingatlanadó mint a hulladékadó terén). A testület végül tudomásul veszi a beterjesztett anyagot.

A következő pont a Gúta TV 2016-os költségvetése. Teljes munkaidőben 1 alkalmazottja volt a TVnek, további 7 alkalmazott szerződés alapján bedolgozó a TVben. A városi TV éves költségvetése 58.000€ volt.
IMG_0902

Forgács Attila, igazgató terjeszti be az anyagot. Ahol a felvezetőben felsorolja az összes fejlesztést amit az előző évben végeztek el. Tényleg rengetek fizikai, műszaki és szervezésbeli változás történt. Voltatok mostanában arra?

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.


Többek közt az ügyfélfogadó rész is megújult. A vállalkozási és pénzügyi bizottság is tudomásul vételre javasolta az anyagot. A polgármester is pozitívan értékeli a TV munkáját, majd a testület tudomásul veszi az anyagot.
A TV készített egy dokumentumfilmet a 70 évvel ezelőtt történt kitelepítésekről:

Következő a Kolbyt tavalyi zárszámadása. Dévai Sándor, a Kft. igazgatója terjeszti elő az anyagot. A Kft. 2016-os költségvetéséből ezek a legfontosabb adatok:
Capture
A Kolbyt felügyelőtanácsának is tagja vagyok, elemeztük a számokat, hoztunk pár javaslatot amit a későbbiekben majd a testület elé hozunk a Város hőgazdálkodási koncepciójának része ként. A bizottságunk (RREHaCR) már foglalkozik ezzel a koncepcióval, remélem év végéig tudunk épkézláb és kivitelezhető javaslatokat hozni.

Az ülés végére maradt egy kényes kérdés, a Városi tanács tagságának a változása, illetve nem változása. A Független frakció kérte még az előző ülésen, hogy tárgyaljunk erről mivel Árgyusi Imre kilépett frakciójukból, viszont a Városi tanács tagja. Németh Iveta a frakció vezetője (Független frakció) így nyilatkozott “nincs képviselve a frakciónk a tanácsban, nem jutunk információhoz és ha ez így marad akkor nincs demokrácia a testületben“. Az alpolgármester rögtön válaszol “nincs ilyen szabály, olyan van hogy politikai párt és független képviselő .. jelenleg itt 6 párt képviselője és 11 független képviselő van a testületben“. Formálisan ez bizony így van. A testület összetételének megjelentetéséről már többen vitáztak, miattunk. Mert fel volt tüntetve a NEKA (nezávislý kandidát) mellett a nevünknél “helloGúta”. Ezt le is törölték a város weblapjáról, mostanra van MKP meg Független képviselő… Ferencz Lacibáty kért szót “..gratulálok az alpolgármester asszony demokráciára tett megfogalmazásához…minket kivesztek a forgalomból, mert más a véleményünk…alibizmus amiket mondotok itt…nincs értelme egyszerűen beszélni.. Árgyusi úr kilépett mert az iskolák ügyében más volt a véleménye, nem először hagy cserben valakit… a Lengyel, Fekete, Köglernek kettő képviselte lehet a tanácsban“. Gyorsan beszélt Lacibáty, tőmodatokban tudtam felfogni a mondandójánák a lényegét. Gyakorlatilag “Lengyel-Fekete-Kögler” nem bejelentett frakció, igaz ketten közülük a Városi tanács tagjai.
Az ülésen még volt némi fistfight ez körül. A Független frakció javaslata Imre visszahívása. A szavazás előtt megkérdeztem Árgyusi Imrét, akar-e dolgozni továbbra is a Városi tanács tagjaként. Én második ciklusban vagyok már a tanács tagja, ahol mindkét ciklusban Imre is tag volt. A jelenlegi képviselők közül az egyik legtöbb tapasztalattal rendelkező tagja a testületnek és a tanácsnak, sokszor kérdezhettem tőle, nyíltan válaszolt is.  Imre válasza a kérdésemre ez volt “a testület nevezett ki tanácstagnak, erről én önkényesen nem mondok le“. Nem kellett nekünk ettől több, ha egyéb személyes gondjaik vannak egymás közt az nem tartozink ránk úgy gondolom. A szavazás eredménye 4-10-3 (ja-nein-mediumrare), a negyedik visszahívás mellett szavazó Samu Pista volt. De miért, véletlenül mellényomott? Mindenestre a testület nem módosít a Városi tanács összetételén.

Forró Tibor
helloGúta 
FFKF

Vissza