hello Önkormányzat – 2016: a new hope

Ma ülésezik a testület 2016-ban elöször. A polgármester beszámol a folyó munkákról a városban, majd a hivatalvezetö az eddigi határozatok teljesítéséröl.

A múlt héten már folytak az iskolázások a “Digitális önkormányzat“-al kapcsolatban. A hivatal munkatársai, képviselök aktívan használni kezdték ezt a “vadiúj” rendszert. A dig.önkormányzat bevezetésére létrehozott bizottságban Angyal Tomi kollégámmal mindent megtettünk, hogy a kivitelezés és a használhatóság hibátlan legyen. Örömmel konstatálom, hogy mára jópáran ezen a rendszeren keresztül kezeljük az önkormányzati anyagokat:

image
Laptopok papirhalmok helyett

Ma az elsö pontunk egy iskolaügyi anyag,  a gútai kataszterben élö diákok utaztatásához való városi hozzájárulás. A decemberi ülésen mi kértük ennek a pontnak az elnapolását. Ennek oka az volt, hogy csak a 3 alapiskolával számolt akkor a hivatal. Kértük számoljuk ki az összes beutazóra, minden intézménynél. Ma a testület ezt a javaslatot jóvá is hagyta (egyhangúan): minden alapiskolás és óvodás utazásához hozzájárul a város. Így havonta 722€-al járul hozzá Gúta, ami évente 6500€ (éves kölségvetés 0.1%-a).

A következö pontunk a testület ideimunkaterve“:

MsZ 2016

, a szeptemberi ülést csúsztattuk egy héttel, tehát Szeptember 12-én lesz a 20.önkormányzati ülés.

A következö pontunk a Gúta város vagyonának kezeléséről szóló elvei-röl szóló dokumentum aktualizálása. Ez a dokumentum tartalmazza többek közt az érintett témákban való kompetenciákat (polgármester), a városi weben is fent van. Németh Iveta kolléganö javasolt több változtatást amelyekröl most a testület tárgyal. Zömében jogos és helytálló dolgokról van szó. Viszont pár ponton elindul a “kinek van igaza” és “miért legyen amúgy” érvelés. Iveta hangsúlyozza “segítö szándékkal” hozta ezeket a módosításokat. Végül kissebb változásokkal jóvágyja a testület a beterjesztett anyagot a kért változások bedolgozásával.

Mai pontjaink közt szerepel a Föellenör féléves jelentése és munkaterve a következö fél évre. Itt Lengyel Pista jelzi, idén letelik a mandátum így összel választunk. Kérte fontoljuk meg, hogy teljes állásban segítse a  mi munkánkat.  Ferencz Laci nehezményezte épp az elöbbi vita kapcsán, hogy a föellenör “egy nyöt se” szólt hozzá…

A következö pontunk az Iskolakonyha rekonstrukciója. Tavaly indítottuk el ezt a folyamatot, mivel a közegeszségügyi hivatal jelezte “vannak kivetnivalói” az iskola utcai konyha állapotával kapcsolatban. Lefolyt a közbeszerzés az építkezésre, el is kezdödött a hozzáépítés. Ma a testületnek dönteni kell a további lépésekröl:

image

Gögh Gita osztályvezetö válaszában Angyal Béla kérdésére kifejti, hogy a nyugdísainkra is ez a konyha fözhet a jövöben (eddig az egyházi suli konyhája föz). Finta Zoli hivatalvezetö elmondja a jelenlegi személyzet csökkentését nem szeretnék, az átszervezés után szeptember 5-én megindulhat az étkeztetés az új konyhán. Kértem a hivatalt, hogy ennek a témának ez elejétöl (2014) a jelen állásig, beleértve a jövöképet és  részleteket, kerüljenek kidolgozásra és a képviselök kapják meg. Szeretném látni milyen döntésünk után mikor mi történt és mik a tervek. Lengyel Pista megjegyzi, a kivetelezövel egyeztetni kell, mert 2 hónap lesz a finishre a nyári szünetben. Fekete Attila, mint megbízott építésügyi felügyelö beszámol, hogy a kivitelezövel folyamatosan kapcsolatban van. Továbbá a projektánssal is egyeztet. Angyal Béla még a szavazás elött megejgyzi: ha már saját, új, nagy kapacitású konyhánk lesz, megfontotlandó hogy a hivatal is itt étkezzen. A testület az általunk kért beszámoló elkészítésével együtt elfogadja a határozatot.

Következik a mai legérdekesebb pontunk, LIDL. Halász László osztályvezetö terjeszti elö az anyagot, melyben a Szlovák Lidl kérvényt adott be telekvásárlásra. Szeretnének új üzletet nyitni Gútán, a volt munkahivatal épületének a helyén (és még pár magán telek megvásárásával ).

image

Minden érintett bizottság tárgyalta ezt a kérvényt múlt héten. Németh Iveta a Vállalkozói bizottság elnöke kap szót elsöként, aki nehezményezte, hogy a képviselöket nem tájékoztatta hamarabb a hivatal. Továbbá elmondja, hogy a “puruki” városrészben nem történik fejlesztés. Majd javasolja, más lokalitásokat is számba lehetne venni és felkínálni, pl. a Staničná utca végén vagy az épülö Déli zónában. Majd Lengyel Pista a Pénzügyi bizottság elnöke elmondja, hogy most az épület bevétele évente kb. 10.000€. Majd hozzáteszi pályázat útján nem lesz lehetöség a felujításra, viszont az épület azonnali felujításra szorul. A bizottság álláspontja az hogy ha van vevö, el kell adni. Masfél óra kérdezz-felelek után még Havetta Tibor vendégként kért szót, aki hangot adott aggályainak. Két szünetnyi frakciók közti egyeztetés után a testület ma: tudomásul vette a Lidl kérvényét és további tárgyalások lefolytatásával bízta meg a polgármestert (a frakcióvezetök jelenlétében). Ahogy eredetileg mi is akartuk..

Az interpellációkat mostantól túlnyomórészt a DSK rendszeren keresztül küldöm a hivatalnak:

Interpelláció 1.2.2016
Interpelláció 1.2.2016

SW: New Hope intro text

Vissza

One thought on “hello Önkormányzat – 2016: a new hope

  1. Srácok, megy az agyalás hogy itt-ott amott legyen a LIDL,…
    ezek a multik csak a város szélére mennek, vagy a főút mellé ahol van azért tranzit forgalom is, pláne ha 10-15 ezres városokról van szó (akár Gyalla, akár Megyer, stb, stb), szóval ilyen Staničnás tippek szóba se jöhetnek. Nekik 4-500 ezer euró reális vételár , hiszen cca 3500 háztartás otthagy majd havi cca 200 EUROt, 30-35% os haszonkulccsal Gútán.
    Kérem irja meg valaki ha talál 10-15 ezres városban valahol a mellékutcában ilyen boltokat.
    De ne ilyen Ujvárral, mert az nagyobb város, ott más a stratégia, az 3szor akkora város.
    Helo:-)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.