KINOLÓGIAI KLUB GÚTA – Évértékelés


A múlt szombaton, a helyi kinológiai klub évzáró taggyűlésén vehettem részt, köszönhetően Papáček Peti klubelnök meghívásának, így két héten belül immáron másodszor számolhatok be a kutyások tevékenységéről.  🙂  Rendkívül megtisztelő, hogy folyamatosan kapom a meghívásokat a különböző rendezvényeikre. Mivel az előző évzáró taggyűlésen is lehetőségem volt részt venni, valamint  a tavalyi aktivitásukat nagy figyelemmel  követtem, ezert izgalmas és tanúságos volt összehasonlítani az elért eredményeket, a megtett utat. Fontosnak tartom, hogy a a városi sportbizottság elnökeként minél többet találkozzam az egyes klubok tagjaival… problémáikat, sikereiket első kézből tudjam

Az évzáró taggyűlés este öt órakor kezdődött a klub telephelyén… (Bányász utca). Pontosan kezdtünk, a klub elnöke ismertette a programpontokat és az ilyenkor szokásos egyéb formális dolgokat. Nagyjából 23 tag jelent meg, akik egyben a klub lelkét is alkotják.

pano
Először a 2015-ben elért eredmények kerültek ismertetésre. Jó volt hallani, hogy egyre nagyobb sikereket érnek el a sport kinológia területén. Nagyjából 10 perc csöndes figyelés után az volt az érzésem, hogy egy nagyon jo közösségben  van lehetőségem betekinteni. Igen, számos esetben fontosak  az eredmények, egy bizonyos mérőszámai  teljesítményünknek…  viszont az eredmények csak egy szelete a valóban jó, példaértékű, sikeres sportklubnak.

LakiREKA
A klub egyik legeredményesebb versenyzője – Laki Réka és kutyája Dolly (foto: facebook-Laki R.)

Az eredmények ismertetése után a klub 2015-ös költségvetése volt terítéken, majd megvalósult rendezvényeikről számoltak be. Több mint 10 városban-faluban tartottak bemutatót, valamint kétszer Gútán is. Peti megköszönte, hogy segítettem megoldani egy problémát, aminek köszönhetően a tavalyi évtől ismét a gútai focipályán rendezhetnek versenyeket és vizsgákat. Szeretném ezúton is kihangsúlyozni, hogy ahol tudok segítek, hisz ez a feladatom, problémáikkal nyugodtan forduljanak hozzám. Hozzátenném, hogy az egész félreértés a foci klub és kinológiai klub között egy kommunikációs zavar volt. Közvetítésemmel elindult egy párbeszéd és nagy örömömre gyorsan rendeződött a helyzet. 🙂 Ezúton is szeretném megköszönni mindkét klub konstruktív hozzáállását, amelynek eredményeképpen újabb sporteseménnyel gazdagodhatott városunk.

A végén még ismertették az idei terveket, célokat Ezek eléréséhez ezúton sok sikert kívánok. A tavalyi évben elvégzett munkáért nagy köszönettel tartozom, és kívánok sok ilyen aktív közösséget Gúta városának! 🙂

Eredmenyek részletesen:

eredmenyek 1eredmenyek2eredmenyek3

Kárpáty Ernő

Vissza

One thought on “KINOLÓGIAI KLUB GÚTA – Évértékelés

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük