39. gútai önkormányzat – “külön vélemény”

Március 31, újra ülésezik az önkormányzat … JJB barátom születésnapja van többek közt.

Egy órás, előre jelzett, késéssel érkezem a nagyterembe, ahol még a “voľebná miestnosť” felirat köszönt a bejárati ajtón. Beugrik a szombati 40-60 végeredmény, így könnyed vigyorral lépek be miközben épp zajlik egy szavazás…

Az iskolaügy költségvetésének módosításról szavazott a testület, majd Lengyel Pista kérte kerüljön a mai pontjaink közé a pénzügyi bizottság javaslata, miszerint foglalkoznunk kell behatóan a témával, hogy a 2015-ös év már ne hozzon nagy meglepetéseket. Az MKP frakció szünetet kér a szavazás előtt, majd hibátlanul átmegy a javaslat.

Az iskolaügy azon részénél kapcsolódom be aktívan amikor tudomásul vesszük, hogy idén lejár a szlovák suli, brünni ovi, lesná ovi és a művészeti iskola igazgatóinak a mandátuma. Május végéig lehet beadni a pályázatokat és Július 1-én lesznek a komisszók.

A továbbiakban az öregsuli ablakcseréje okoz kissebb fennakadást. Mivel nem “tudjuk” eldönteni, hogy barna vagy fehér legyen. A barna jobban néz ki, picit drágább a fehér meg letisztult és olcsóbb. Az én véleményem, hogy kívülről barna legyen, mert az jobban fest. De erről minek ennyit beszélni. Az igazgató nő is megsúgta a hátsó padokból “nekem ablak kell, mind1 milyen színű”. Végülis a színe nem tárgya a javaslatnak, szóval majd elválik mire lesz pénz.

Roland barátom tudósít a hátsó sorból serényen :). A szünetben volt is kis hókamóka a körül ki mit csinál az ülés közben, természetesen a “nyilvánosság” bevonása a probléma… én mellesleg a naplómat írom párhuzamos folyamban 😀

Egy kiértékelésnél Angyal Béla megjegyzi nem biztos, hogy mindenki olyan jól végzi a dolgát a hivatalban . Majd előjön az ételszállító autó ügye. A téma, hogy ezt a jellegű beruházást évente pályázati pénzből is meg lehetett volna lépni. Ferencz Laci is kifejti álláspontját, miszerint minden euró számít ezért meg lehetett volna lépni. Majd elnézést kér, hogy hozzászólt a témához 🙂

A hulladék gazdálkodásról számol be Mészáros Imi, finoman közli a szeméten több mint százezer euró tartozás gyülemlett fel. Hát egész pontosan 111 127€.  Ehhez hozzáteszem, hogy a vállalatok tartozása mindössze 3148€ és a magánszemélyek szemét díja a “maradék”.

Évenkénti tartozás a szemétdíjjal Gútán
Évenkénti tartozás a szemétdíjjal Gútán

Itt megjegyezném, hogy a hulladék szeparációra való hajlandóság is mérhetően csökken évről évre sajnos:

Ennyi szelektív hulladék gyűlik össze évente
Ennyi szelektív hulladék gyűlik össze évente

Koczkás Bea alpolgármester elmondja, hogy nyilvánosságra hozzuk a tartozók nevét (részben). Német Iveta pedig hozzáteszi, hogy sor kerülhet a tartozók ingó- és ingatlanjának az exekúciós behajtására is! Komoly! De ugyan lenne más választásunk? Egész kerek vitafórum nyílik ebben a témában…

És itt egy érdekes indítvány a polgármestertől: a képviselők számának csökkentése! A javaslat 17 darab. Fekete Attila módósító javaslata, a spórolásra tekintettel, 15 képviselő. Ehhez csatlakozik Angyal Béla is. Igen, ezt tavaly Januárban már tárgyaltuk. Akkor én is beadtam írásban egy javaslatot:

hG – Navrh na znizenie poctu clenov MsZ – FULL

Történelmi pillanatok ezek, mivel az MKP frakció megbeszélte és támogatja, jövőre 17 képviselő lesz a testületben!! Hogy ez jó vagy sem, majd kiderül. Az MKP soraiből kieső 2-3 ember helyét így nem lesz egyszerű megpályáznia senkinek, tehát a mi dolgunk is nehezebb lesz! Persze amikor kidolgoztam a koncepciót ez nem volt érdekes és a bizottságok átszervezésére tett javaslatom is félre lett állítva. Meglátjuk az ide kampány során ki és mivel keres meg minket 🙂

A következő pontban a polgármester és az alpolgármester fizetését hagyjuk jóvá. Mivel a többség még nem tért magához a létszámcsökkentésből így egy tartózkodással atszalad a testület ezen a ponton:

Az idei évben nem változik
Az idei évben nem változik

Majd rögtön rátérünk a következő “kényes téma” zárszójára: a nyugdíjas panzió új igazgatójának jóváhagyása. Az eredmény nem meglepő. Számomra csak a sorrend és a pontszámok “érdekesek”. Angyal Béla szól hozzá: maximális pontszámot adni már röhely és volt szerencsém elolvasni a Marosi Zsuzsa koncepcióját és merem állítani, hogy a Zsuzsa színvonalas munkát adott le, amilyet a hivatal még csak nem is látott. Továbbá szeretném látni a Murányi koncepcióját, hogy mivel varázsolta el ennyire a bizottságot.  Viola Miki elmondja, hogy a bizottság komplex értékelést végzett. Tehát a végeredmény:

A nyugdíjas otthon igazgatójának választása
A nyugdíjas otthon igazgatójának választása

Számomra ez egyértelmű volt. A nem akarásnak nyögés a vége úgyis. Én bízom a Gyuriban, hogy teljesíti az elvárásokat. Marosi Zsuzsa személyével sem lett volna semmilyen kifogásom. Remélem sikerül bevonnunk a közeljövőben a közügyekbe valamilyen módon… A szavazás természetesen átmegy.

A külön vélemény pedig: Politikai funkciónak tekintik ezt a tisztséget, ezzel “saját berkeiből” helyez az MKP igazgatót az intézmény élére. Rendben hát… Továbbá az előbb “megspórolt” két képviselői székhez most hozott az MKP egy komepnzációt, ezzel javítva saját eséyeit, mivel az idei választásokon nem lesz esélye erre a székre pályáznia “új” embernek. Kíváncsi leszek kik lesznek azok, akik a mostani testületből nem fognak indulni újra Novemberben. Egyúttal arra is fény derül kik lesznek az MKP által preferált új arcok… Természetesen a hátralevő pár hónapra belép a következő a 2010-es sorból: Őszi Sanyi.

 A továbbiakban bérbeadások és bérleti szerződések következnek. Közzéteszem a naplómat, mivel ismét lemerülőben van a laptopom…

Vissza