Július 27: Gútai önkormányzat “reboot”
Kissebb szusszanás után ismét összegyült a városi képviselö testület. A mai ülésen 15-en vagyunk jelen. Az elsö a program ismertetése és a hozzá tartozó pár módosítás.
Horváth Árpád polgármester javaslatára két pontot levesz majd 3at programra tüz a testület. A folyamatban levö közbeszerzéseinkröl nem tâjékoztatnak, még… Következnek az interpellációk kiértékelései. Ennél a pontnál kissé meglep, hogy az általunk leadott interpellációkról mintha “megfeledkeztek” volna. Gyorsan e-mailben jeleztem a hivatali aparátusnak, hogy ez így “nemdobre”. Kíváncsian várom jön-e magyarázat.
Az iskolaügy anyagokat Takács Imre terjeszti be, kétmondatban indokolja Madarász Robi: “100oldalas anyag, jó így”, elfogadjuk.
Majd rátérünk a piac és vásáros pontokra. Érkezett több megjegyzés amikröl külön szavaztunk. A legérdekesebb vita a kultúrházi árusítások körül van. Fekete Ati kérte töröljük, indoklásban elmondott pár észérvet. A polgármester viszont felvázolta, hogy sokan látogatják így szerinte szükséges. Hát, ahogy tanult barátom említette: Jézus is kiüzte az árusokat Isten házából… Mi körbejártuk picit, kiderült a kultúrház költségvetését nagyban befolyásolja ez, az igazgató telefonon úgy fogalmazott “létfontosságú a kultúrház számára ez a bevétel”. Mardnak az árusok, egyenlöre! De kértem, hogy Novemberben a 2016-os költségvetésünkkor ezt vegyük szépen elö.
A következö érdekes javaslat Samu Pityutól jött, hogy a SzentRozália parkban lehessen árusítani rendezvényekkor. Elöjöttek indulatok is a sírhelyek miatt, pro-kontra érvek. Végül az ÁÉR-be nem kerül be a park szíhelyként.
A szünet elött rátérünk a GútaTV költségvetésére. Forgács Attila a tv újonnan kinevezett igazgatója terjeszti be az anyagot. Infoképp: januártól havonta minuszt termel a kft müködése a bérköltségek elvezetései miatt, ezt nem tudja a cég tartani. Mivel városi a cég ezt a testület nem hagyhatja ennyiben, ezért az egyetlen lehetséges normatív módon kompenzáljuk. Megemeljük a müsorkészítésre szánt támogatást.
Ferencz Lacibáty elejébe megy a pont második felének, elmondja hogy “az egyéb vállalkozási szubjektumoktól ez a plusz nemtudja hogyan lesz behozva, vagy mindig csak egy forrás felé fordulunk?”
Úgy látom a vita, vagy inkáb érdeklödés közben páran kóstolgatják az új felállítást, biztos jogosan. Csak azt elfelejtik, hogy januártól húzták a témát, május végére lett belöle bötü. Majd a kinevezés és a felügyelö tanács körüli mizéria miatt júniusban született meg a “gyerek”. A nyári szünet utáni ülésre már várták a változtatásokat ;-). Kedves olvasóink, itt kell hogy közöljem, hogy a jelen eröviszonyok között a lehetetlent 6, míg a csodát 12 hónap alatt szállítjuk.
Kis szünetet tartottunk, kaptunk koffein beöntést, majd rátérünk a vagyonjogi pontokra. Elöször lehetséges cserékröl van szó. Az erdészettel cserélhetnénk területet a sportcsarnoknál és a Malom utca mellett, valamilyen extravilán területre. A szándékot jóváhagyjuk, a szerzödés javaslatot hozza a polgármester a következö ülésre. Majd egy telekeladás kérdését tárgyaljuk, ahol utólagos telekrendezés címen szeretnének telket venni a Prágai térnél. Az eladási szándékot támogatta a testület. Itt megjegyzem, hogy akinek van olyan területe amit rendbe tart és a város tulajdona, még év végéig 5€/m2 áron ezt rendezheti!
Majd Varga Artúr palacsintázója elötti kis terasz bérleti kérdéséröl tárgyalunk. Nem látunk benne problémát. Itt van Artúr is, röviden elmondja az elözö kérvénye azért volt hibás mert “nemvagyok építész, nem is tudtam hogy van törvény az ochranné pásmora” ;-). “Nem értek a gyémánthoz, Antwerpenben terem?”
Van közel 70 lakásbérlet meghosszabbításunk. Ez normál esetben egy óra lenne ha minden külön átmegyünk. Most a bizottság és a tanács javaslatában bízva egyben hagyjuk jóvá az egyes épületek lakásbérleteinek meghosszabbítását.
INTERPELLÁCIÓK
1. Az Októberi tér egy impozáns közterületünk, ahol évente igyekszünk szebb zöld területet létrehozni. Az ott lakók hívták fel figyelmünket rá hogy a fiatal fák száradnak ki. Kérem a hivatalt a locsolások során vegyék célba ezt a területet is.
2. Oldalsó utca 1 (Bočná)- az egyik legnagyobb lakótelepünk bejáratánál le van szakadva a kanalizáció mentén az úttest. Kérem segítsünk az ottlakóknak rendbetenni az úttestet, ha kell a hivatal vegye fel a kapcsolatot a Vízügyi vállalattal, esetleg az útjavítások folytatásakor szánjunk az itteni terültre is idöt.
3. Városi propagációs anyagok – az idegenforgalmi bizottság foglalkozik a problémával. Ezért javasolnám, hogy a hivatal bízzon meg szakmabeli céget hogy készüljön már valami, amihez hozzá tudunk szólni.
4. A kátyúzás folytatásakor kérem javítsunk a szeparációs udvarhoz vezetö utunk állagán. Nap mint nap sokan használják, hálás lépés volna.
5. A templomparkban, már korábban interpellált padom és hinták javítását továbbra is szorgalmazzuk!
6. A “Déli zóna” telekeladásaira célszerü volna egy eladási kampányt folytatni. Gondolok itt látványtervre, billboard propagációra etc. Kérem a hivatalt, hogy a vásár utáni idöszakban bízzon meg ezzel dolgozó céget, hogy a telekeladást fellendítsük.
7. Az Új utca/Szélsö utcai játszótér karbantartását kérnénk elvégezni. Apró javításokról van szó.