hello Önkormányzat: A negyedik (“irigység”)

Ma van Március 2-a, a “februári” testületre  érkeztünk a srácokkal. Futtábban pár szót váltottunk az éppen érkezökkel, semmi komolyabb hangulatkilengést nem tapasztaltam.  Írom ezt azért, mert ma lesz pár pont ami szerintünk fontos és szeretnénk pár változást. Mások ezt nem biztos, hogy így látják. Ezért így elözetesben az alcímem Wiki magyarázata:

Az irigység:  Mások értékei láttán ébredt ellenséges indulat, amely önmagára nézve rossznak látja a másik lelki vagy anyagi javait. Gyümölcse a káröröm. Az irigység rejtettebb megnyilvánulásai: az irigy ember nehezen viseli mások tudásban, tiszteletben, világi javakban vagy az életszentségben való gyarapodását; szívesen hallgat megszóló és rágalmazó beszédet; mások dicséretét kisebbíti, kedvetlenül és közönyösen beszél róluk, jó cselekedeteiket túlzott iróniával magasztalja, s ezzel eltorzítja; a másokat dicsérő beszédet kedvetlenül hallgatja, félbeszakítja, gúnyt űz belőle, vagyis akadályozza a tisztelet születését iránta; a jót elhallgatja, vagy félremagyarázza, a jó szándékot kétségbe vonja.

Nem rosszból, de… meg hát rossz az aki rosszra gondol, szokták mondani. Na de térjünk a lényegre, következzenek a tények. Elsö körben a programunkat hagyjuk jóvá majd következik az interpellációk kiértékelése. Németh Ivetka kér szót és az elektronikus önkormányzat pályázatinlehetöségeivel kapcsolatban. Nos, a lakosok nagy része nem fog disig-et használni. Jó ötlet, de ez a vonat még a városba nem futott be szerintem. A másik felvetése, hogy beszélni kell arról is, hogy a képviselök kapjanak-e laptopokat. Részünkröl felesleges még beszélni is róla 😉

Az iskolákba történö beíratkozásokról Takács Imre számol be a hivatalból: Az öregsuliban egy elsö osztály nyílik. A Corvinban nulladik osztály indul, egyenlöre 5 gyerköc jelentkezett be, valamint két elsö osztály indul. A JA Komensky suliban két elsö osztály indul jövöre. Az egyházi suliban egy osztály nyílik. Ferencz Lacibá kérdezi, hogy miért van ilyen külömbség a két magyar alapiskolánk közt és nem lehet-e hozzá köze a most zajló tanárok közti helyzetnek. Árgyusi Imre tagja az ottani (Rákóczi) iskolatanácsnak, most elmondja hogy végsö tárgyalás lesz jövö héten.

image

Az iskolai intézmények tanácsai körül van kissebb vita, az MKP frakció szünetet kért. Majd szavazunk, elöször az öregsuli tanácsába. Két hely van, ide Kárpáty Ernö és Hájas Tomi lett javasolva, ez gond nélkül át is megy. A következö a brünn ovi, ide Forgács Ati és Samu Pista van jelölve, ez is. A Corvin suliban egy hely van amelyre három jelölt van: Viola Miklós, Angyal Béla, Angyal Tomi. Itt titkos szamazással döntjük el.  Itt szavazás alapján 13 szavazattal Angyal Tamás lett az iskolatanács alapító által delegált tagja. Az Erdö utcai óvoda tanácsába egy helyre szintén 3 jelölt van: Németh Iveta,  Angyal Tomi és Viola Miklós. Szintén titkos szavazás útján, Dr.Viola Miki lett megválasztva. A mögöttünk ülö frakció általunk jól hallhatóan fejti ki nemtetszését “ezek megegyeztek..”. Érdekes, mivel az elöbb azt kérték támogassuk öket, holott saját jelöltünk is volt mindkét esetben.

image

Most van soron az idei kultúr rendezvények “naptára”, melyet Samu Pista terjeszt be:

image

A következö a sport bizottság által szervezett rendezvények naptára, melyet Kárpáty Ernö barátom terjeszt be:

image

Ezt a két anyagot gyorsan átvesszük, kissebb formai módosításokkal.  Ehhez az anyaghoz kapcsolódik a sport és kultúr támogatásának elosztása az ide évre. Az elsö a kultúra, Samu István terjeszti be:

image

Itt Ferencz Lacibáty rákérdez, hogy a Csemadok miért csak egyre kapott, a CoolClub miért kapott és a helloGúta miért és mire. Nos egy pályázó egy projekt, mert fiatalokkal dolgoznak és nálunk a “helloGúta” fogalom, eszme, ami legjobban leírja azt amit csinálunk már 5-ik éve. Bodka! De köszi, tényleg…KÖSZI!

Az ide kapcsolódó következö fontos pont a sportra szánt támogatások elosztása. Kárpáty Ernö a sport bizottság elnöke terjeszti be a bizottsága javaslatát. A kolléga idöt és energiát szánt idén a klubbokra és az eddigi pályázataikra, hogy objektív rálátást szerezzen.  Mindenesetre ez alkalommal a bizottság még nem nyúlt bele az önkormányzat eddig érvényes határozatában (szabályozás, feltételek, stb.), de terben van! Az idei elosztás:

image

Meglepöen kevés zsörtölödés mellett a testület jóváhagyja.

A következöérdekes pont a “rövidtávú fejlesztési terv“. Ezt minden bizottság tárgyalta, véleményezte és most beterjeszti javaslatát. Elöljáróban annyit elmondok, hogy ez egy tervezet. Tehát az és akkor fog megvalósulni amire éppen lesz pályázat, saját forrás vagy égetö igény (PHSR, kátyúzás, ablakcsere, sportcsarnok etc.).  Ehhez hozzá tartozik, hogy a saját forrás úgy értendö, hogy a város saját bevétele (bérlet, eladás). Azt hiszem ezzel pár kérdést sokakban megválaszoltam. A részleteket meg lehet tekinteni a GútaTV adásában 😉

Következnek a vállalataink, melyeknél változás lesz vagy változást szorgalmazunk. Az elsö a negyedi szemétlerakat (STKO-N14). Ebben az esetben Koczkás Bea alpolgármester képviseli a várost, öt szeretnénk is továbbra. A felügyelö tanácsba tag lehet a várostól is. Így az anyagban említett 3 névröl kéne kéne szavazni, d emivel a polgármester a föellenört javasolta én visszaléptem. Így Tóth Éva  lett megválasztva. Németh Iveta és Angyal Béla jelezte törvénybe ütközhet. Mint kiderült (a szavazás után) igaza is lett! Így ezt a kinevezésröl szóló részt anuláljuk egy úgy határozattal. Na ez ciki, de még idöben orvosoltuk. Majd a következö ülésen újra tárgyaljuk.

A következö a Kolbyt Kft. Csak margóra jegyzem meg 20:33-nál járunk. A Kolbyt esetében a felügyelö tanácsba Endre helyett kell kineveznünk új tagot. Az energiagazdálkodási bizottság révén engem  jelöltek, elfogadtam. A testület megszavazta. Így a Kolbytnál Árgyusi Imre, Koczkás Beáta és jómagam leszünk a felügyelök.

Kis szünet után visszatérünk az STKON14-hez.  Nos, kapkodásból kapkodásba. Telefonon hívta fel az MKP frakcióvezetöje  Nagy Jenöt, a volt föellenört, elvállalta. Érveltem, hogy ne kapkodjunk ha nem sürgös. Végül a testület (tartózkodásunk mellett) kinevezte Nagy Jenöt a felügyelötanácsba.

Az utolsó vállalatunk a GútaTV. Ez ami “minket” egyenesen érint. Voltak és vannak is elképzeléseink javításokra ezért ide jelölöm Forgács Attilát. Az alpolgármester asszony elmondja elöször a 3 ügyvezetö helyett 1 + 3 tagú felügyelö tanács  lenne. Majd a következö ülésre egy vállalatintervvel kell elöallni az újonnan kinevezett emberkének.

image Hölgyeim és uraim, ezt a cirkuszt nézzétek meg a GútaTVn ;-). Mindenesetre  arról döntünk (nem egyöntetüen) hogy egy ügyvezetö lesz! Majd a következö ülésen döntünk róla hogy ki is lesz az…

A következö érdekes érveléseket kiváltó pontunk egy telekeladással kapcsolatos. Az ipari zónánk végében található 4ha területünkböl történö eladásról beszélek. Ezt a Mariol Kft. beadványáról van szó. Szeretne egy olyan gabonaszárítót rittyenteni ide mint amikyen alistáli felhajtónál van (itt). Valójából erröl a területröl van szó:

image(A kalapács fejénél a 3szög alatt).

Margóra ismét: 22:30 van, lakásbérleteket tárgyalunk és még hátra van pár pont. Hozzáteszem A.B., a politikai etikett harcosa, már fél órája szó nélkül távozott, megint. Pedig adtam volna neki cigit ha kér… 🙂

Jóváhagyjuk az alpolgármester asszony munkatöltetét. Itt kissebb (felesleges) vita után Ferencz Laci és Németh Iveta módosításával, mely szerint a “a polgármester fizetésének 65%”. Ez hiányzott az elözö anyagból, így helyes hogy itt lesz.

Az interpellációkat írásban adjuk le.

FIN

22:55

 

Vissza